Az alpolgármester, aki nem tudja abbahagyni a futballt

Dániel Zoltán számára a munka az első, de Salgótarján városvezetésében betöltött szerepe ellenére sem szakad el a labdarúgástól.
 
 

Az alpolgármester, aki nem tudja abbahagyni a futballt

Dániel Zoltán számára a munka az első, de Salgótarján városvezetésében betöltött szerepe ellenére sem szakad el a labdarúgástól.
 
 
 
 
 

Az alpolgármester, aki nem tudja abbahagyni a futballt

Dániel Zoltán számára a munka az első, de Salgótarján városvezetésében betöltött szerepe ellenére sem szakad el a labdarúgástól.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Dániel Zoltán 2014 októberének végén lett megyeszékhelyünk, a több mint 36 ezer lelket számláló Salgótarján alpolgármestere. A 25 éves városvezető a megyei futballszerető emberek számára a labdarúgópályákról is ismerős lehet: az SBTC-ben pallérozódó, majd a klubnál hat évet lehúzó játékos az elmúlt években előbb a Karancskeszi, majd a Mátranovák szerelését is magára ölthette. Bevezetőnkben említett szerepvállalása, illetve labdarúgó-pályafutása kapcsán kérdeztük cikkünk főszereplőjét.

– Huszonnégy évesen került megyeszékhelyünk, Salgótarján alpolgármesteri székébe. Pusztán az életkorára hivatkozván nem mindennapi kinevezésről beszélhetünk: mikor és hogyan adódott ez a lehetőség? Egyáltalán, mikor kezdett el érdeklődni ezen közéleti tevékenység iránt?

– A politika iránt már mondhatni régen érdeklődtem, már tizenéves koromban is nézegettem az aktuális híreket, illetve a közéleti eseményeket is nyomon követtem. Az elmúlt tavasszal vetődött fel bennem, hogy komolyabban is elkezdjek foglalkozni ezzel a témával. Városunk, Salgótarján sajnos már korántsem tündököl a régi fényében, úgy döntötten, ezen valahogy változtatni szeretnék. Véleményem szerint összefogással és szorgalmas munkával lehet változtatni ezen, ezért kezdtem el aktívan politizálni. Az önkormányzati választások előtt pedig úgy alakult, hogy az egyik körzetben egyéni képviselő-jelöltként elindulhattam, amit aztán meg is nyertem. Ezen a pályán nem rendelkezem még tapasztalattal, ami viszont előny is lehet, hiszen nem vagyok része a megszokott közegnek, nem követem a megszokott sémákat. Saját ötleteimmel és meglátásaimmal talán egy kis újítást vihetek bele a helyi politikába. A célom, hogy a hozzám hasonló fiatalok helyben keressék a boldogulást, ne az legyen az első gondolatuk, hogy mikor hagyhatják már el végre a várost, a megyét. Ez sajnos a foci területére is vonatkozik.

– Kicsit térjünk át a labdarúgásra. Az SBTC-ben kezdte el pályafutását, megfordult az NB III-ban is, mígnem hat év elteltével előbb Karancskeszi, majd Mátranovák felé vette az irányt. Miképpen elevenítené fel futballista karrierjét?

– Az SBTC serdülő csapatában középiskolás koromban Répás Béla bácsi kezei alatt kezdtem el futballozni, majd a „szamárlétrát” végigjárva a felnőtt csapatban is pályára léphettem. Ugyan az NB III-ban is szerepeltem, abban az időszakban a tanulmányaim miatt már nem igazán tudtam edzésre járni, ami miatt a futball le is került értékrendemben a második helyre. Ezután a megyei másodosztályban szereplő Karancskeszihez igazoltam, ahol nagyon jó társaság jött össze, csupa értelmes és fiatal labdarúgóval. Sikerült is megnyernünk a bajnokságot, egy vereség mellett tizennégy találkozót sorozatos győzelmekkel vívtunk meg a tavaszi szezonban. A következő pontvadászatban újoncként is nagyon jól szerepeltünk, csak az NB II-es játékosokkal megerősített Berkenye tudott minket megelőzni. Úgy gondolom, ha a végül első helyen záró csapatnál nem lett volna az említett nagy beruházás, azt a bravúrt is végre tudtuk volna hajtani, hogy két év alatt megnyerjük a megyei másod-, majd első osztályú bajnokságot is. Ezután még egy évet töltöttem a Karancskeszi színeiben, majd sajnálatos módon egy edzőváltás miatt szétrobbant az akkori társaság, mindenki más helyre került. Én a Mátranovákhoz igazoltam, ahol szintén jó közösség jött össze, az elmaradozó eredmények ellenére is mindig van harmadik félidő, meccs utáni összetartás, ami a megyei amatőr foci alapja véleményem szerint.

– Adódik a kérdés: milyen mértékben egyeztethető össze a salgótarjáni városvezetésben betöltött tevékenysége a megyei első osztályban vitézkedő gárdabeli szereplésével?

– Sajnos nem igazán összeegyeztethető, mert én azt vallom, hogy már a megyei első osztályban is szükséges edzésekre járni ahhoz, hogy valaki a mérkőzéseken is jól tudjon teljesíteni. Ezt én nem tudom vállalni, de azért egy-két foglalkozáson megpróbálok jelen lenni, hogy formában tartsam magamat. Télen már teljesen abba akartam hagyni a nagypályás futballt, csupán kispályán akartam szerepelni, alkalmanként baráti társasággal focizgatni. Aztán egy felkészülési mérkőzés előtt szólt a mátranováki klub elnöke, hogy kevesen vannak, álljak be segíteni. Én ezt meg is tettem, és végül úgy döntöttem, mégis megpróbálom vállalni a meccseket edzés nélkül is. Segíteni fogom tehát továbbra is a csapatot, akár a pályán belülről, akár kívülről is.

– Nehéz volt az elhatározás, miszerint háttérbe szorítja a futballt?

– Rettenetesen nehéz döntés volt. A mozgás szeretete és a versenyszellem már gyermekkoromban óta kódolva van bennem. Erről lemondani nemhogy huszonnégy, de negyvenöt évesen is nagyon nehéz. Amikor azon az edzőmérkőzésen pályára léptem, már éreztem, hogy mégsem tudom abbahagyni, hanem lehetőségeimhez mérten megpróbálok minél több találkozón ott lenni a mátranováki csapatban.

– A csapattársai felől egyébként érzett bármilyen jellegű megkülönböztetést politikai szerepvállalását, titulusát illetően?

– Érdekes volt az őszi szezon, hiszen a mátranováki csapatban szerepelt Racs János is, aki Karancsberény polgármesteri székéért indult, illetve Vanó László elnökségi tagunk Mátranovák képviselőjelöltje volt, úgyhogy „képviselői-csapatnak” is mondhattuk volna az együttest. Végül is én sikerrel vettem az akadályt, de a csapattársaim semmit sem vettek észre abból, hogy Salgótarján vezetésének a része vagyok, hiszen – bár elcsépelt kifejezésnek tűnhet –, egyáltalán nem változtatott meg az, hogy ilyen pozícióba kerültem. Edzéseken és meccseken sem tartom semmivel sem különbnek magamat a pályán, mint a másik tíz játékos. Ugyanúgy sprintelek, becsúszok, szabálytalankodom, reklamálok a játékvezetőnél, ha a helyzet úgy kívánja meg.

– Néhány héttel ezelőtt az SBTC vezetőségében is bizalmat szavaztak önnek. Mit tudna elmondani ezen szerepvállalásáról?

– Az SBTC elnöksége általában úgy szokott felállni, hogy egy képviselő mindig van az önkormányzat részéről. Most magától értetődő volt, hogy ez én leszek, hiszen alpolgármesterként a sport területe is hozzám tartozik, illetve ahogy már említettük, ezer szállal kötődöm az egyesülethez, így elnökségi tagként megpróbálok mindent megtenni azért, hogy a klub szurkolóinak, játékosainak, illetve mindenkinek öröme legyen a csapatban. Bár, jelen körülmények között ez egy nagyon nehéz feladat.

– Milyen közelebbi célokkal rendelkezik életpályájában?

– Közelebbi célom, hogy a városvezetéssel elvállalt feladatot teljesíteni tudjuk. Ha ebben a ciklusban már meg tudjuk állítani, vagy mérsékelni Salgótarján leszakadását, már eredményesnek mondhatjuk munkánkat. Nyilván öt év alatt csodákat nem lehet tenni, de az emberek, a gazdasági szervezetek, illetve minden személy felé történő más hozzáállással, szemléletváltozással eredményeket lehet elérni ebben a térségben is. A labdarúgásban szeretnék minél tovább a pályán maradni, győzelmeket szerezni a csapatommal és jól érezni magamat minden egyes labdarúgással eltöltött percben. Szerintem minden labdarúgó számára ez a lényeg.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.