Vaddisznók randalíroztak a pályán

Az állatok hétfőről keddre virradóra okoztak kárt a nagy múltú sporttelep játékterében.
 
 

Vaddisznók randalíroztak a pályán

Az állatok hétfőről keddre virradóra okoztak kárt a nagy múltú sporttelep játékterében.
 
 
 
 
 

Vaddisznók randalíroztak a pályán

Az állatok hétfőről keddre virradóra okoztak kárt a nagy múltú sporttelep játékterében.

Kedd reggel igen csak kellemetlen meglepetésben lehetett része annak, aki ilyen vagy olyan okokból kilátogatott a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadionba: a jelenleg az NB III-ban szereplő Somos SE otthonául szolgáló sporttelep pályáján ugyanis az említett nap éjjelén vaddisznók jártak, és ha már odavezetett utuk, szép kis randalírozást csapva ki is élték magukat a játéktéren, komolynak mondható károkat okozva a gyepben.

Természetesen a nem túl szívderítő és egyben váratlan eseményt követően nem tétlenkedtek az egyesületnél, a korábbi állapotok minél előbbi visszaállításán legelőször a klub U17-es együttese kezdett el munkálkodni. Az biztosan kijelenthető, hogy a somosiak szombati, a Kazincbarcika ellen 16.30-as kezdéssel esedékes mérkőzésének megrendezése nincs veszélyben. A hétvégén sorra kerülő összecsapás kapcsán egyébként egy kezdeményezést is életre hívott a kék-fehér klub, melynek részleteiről rövidesen szintén hírt adunk.

Pár fotó a vaddisznók "támadásáról":

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.