Komoly párbajok tarkítják a keleti megye kettő 23. fordulóját

A Kisterenyével mérkőzik meg a Mátraverebély, a Varsányt fogadja a Bodon FC.
 
 

Komoly párbajok tarkítják a keleti megye kettő 23. fordulóját

A Kisterenyével mérkőzik meg a Mátraverebély, a Varsányt fogadja a Bodon FC.
 
 
 
 
 

Komoly párbajok tarkítják a keleti megye kettő 23. fordulóját

A Kisterenyével mérkőzik meg a Mátraverebély, a Varsányt fogadja a Bodon FC.

Megyei II. osztály, Keleti-csoport, 23. forduló:

szombat, 13.00:

Karancskeszi Karancs United (13.)-Mihálygerge (11.)

Teljes mértékben háromesélyesnek tűnő mérkőzésnek vághatnak neki a mezőny hátsó fertályában fellelhető társulatok, a szó szoros értelmében bármilyen végkifejletet magában rejthet az őszhöz képest a tavasz során némiképp jobb eredményekkel előrukkoló gárdák összeröffenése. Hatpontos viaskodás előtt állnak a lehetőségeikhez képest minél szebb folytatásban reménykedő felek, hiszen amennyiben a második félév első sikerét a legutóbbi körben jegyző látogatók képesek volnának nyerni, beérnék vetélytársukat, ha azonban a döntetleneket mostanában előszeretettel gyűjtögető, az előző hetekben négy ízben is remiző látogatók győznek, vélhetően végérvényesen leszakítanák magukról az immáron új játékos-edző által fémjelzett másik oldalt. Gyakorlatilag egyik gárda mellett sem tudnánk érdemi tényezőt felsorakoztatni a kezdősípszót megelőzően, kisebb kérdésnek tűnik, hogy a házigazdák mennyire szokták már meg új otthonukat, ezen adaléktól eltekintve viszont nyugodt szívvel kijelenthető, hogy egy igazi ki-ki meccsen ugorhat egymásnak a két brigád, melyben kis dolgokon múlhat, ki örömködhet majd a lefújáskor. Ősszel: Mihálygerge-Karancskeszi Karancs United 1-1.

szombat, 16.30:

Vizslás (9.)-Zagyvaróna (6.)

Ebben a párosításban is nyílt kérdőjelekkel teli csörtében nézhetnek egymással farkasszemet a legénységek, ugyan a látogatók pontosan kétszer annyi pontra tettek szert a bajnokság már lepergő részében, mint mostani riválisuk, ettől függetlenül úgy véljük, a tavasszal már négy győzelmet tető alá hozó, az elmúlt fordulóban kis híján komoly meglepetéssel jeleskedő hazaiak, legjobb énjüket bemutatva akár meg is leckéztethetik a titkon még a dobogó legalsó fokáról sem lemondó, az őszhöz képest némiképp megtorpanó zagyvarónaiakat. Persze, amennyiben a vendégek komolyan gondolják magasztosabb törekvéseiket, akár simább, akár nehezebb körülmények között, de le kellene gyűrniük a bármire képes hazaiakat, ez az elképzelés viszont a mögöttünk hagyott hetekben látottak alapján nem feltétlenül néz ki könnyed küldetésnek, maradjunk annyiban, nem volna ördögtől való történés, ha nem üres kezekkel fejezték be a találkozót a házigazdák, és ugyan összességében megállapíthatjuk, hogy valamivel esélyesebbként tekinthetünk, nem árt odafigyelniük, ha nem szeretnének kellemetlen élményekkel gazdagodni. Ősszel: Zagyvaróna-Vizslás 1-1.

vasárnap, 11.00:

Építők KC (14.)-Mátraterenye (5.)

A papírforma szerint toronymagas favoritként tekinthetünk a ramaty szériában vegetáló, tavasszal még csak pontot sem szerző Építősöknél vizitáló vendégekre, akik ugyan már egy-két alkalommal csúnya blamában voltak érdekeltek előző fellépéseik folyamán, amennyiben tanultak az említett botlásokkor elkövetett könnyelműségekből, nem hibázhatnak, a találkozót teljes komolysággal véve pedig akár alaposan helybenhagyhatják a szépen-lassan az utolsó előtti pozícióba alázuhanó 'tarjániakat. Enyhén mondva sincs benne a levegőben, hogy éppen ezúttal támadnának majd fel a mostanában mindennemű sikerélmény állomásozó hazaiak, akik a számukra ismerős környezeten kívül esetleg abban reménykedhetnek, hogy a vendégek számára szokatlan kezdési időpontban kerül sor a párbajra. A felvázoltakon kívül azonban minden fontosabb adalék a táblázaton jóval előrébb fellelhető, még a dobogóról sem lemondó 'terenyeiek malmára hajthatja a vizet, egy újabb baki már nem fér bele az elmúlt hétvégét szabadnaposként töltő, ezáltal vélhetően feltöltődő legénységnek, kellő odafigyeléssel akár egy gólarányt javító diadal is benne lehet részükről a pakliban. Ősszel: Mátraterenye-Építők KC 4-1.

vasárnap, 16.30:

Kisterenye (4.)-Mátraverebély (1.)

Helyszín: Nagybátony.

A forduló rangadóján randevúzhatnak a pontvadászat meghatározó erőinek minősíthető armadák, roppant érdekes csatározásnak veselkedhetnek neki az egyaránt komoly törekvésekkel bíró együttesek. Joggal főhet a fejük az előző fellépésükön komoly blamában érintett, nem várt módon alulmaradó kisterenyeieknek, hiszen amennyiben képesek lettek volna megszerezni az egyébként elvárhatónak titulálható sikert, egy esetlegesen vasárnap délután bezsebelt három ponttal a későbbiekben még akár a bajnoki címbe is beleszólhattak volna, ezen már azonban kár keseregnie a fájó mélyütést beszedő brigádnak, leginkább most már az lebeghet a csorba kiköszörüléséért hajtó csapat szemei előtt, hogy az éllovassal szemben elért búfelejtő győzelemmel tartsák életben legalább a valamilyen színű medáliát illető vágyálmaikat. A 'verebélyiek megsüvegelendő magabiztossággal meneteltek a tavasz eddigi szakaszában, az előző hetekben hat ízben tükörsimán nyerni tudó, emellett csupán egy elfogadható idegenbeli remi alkalmával pontokat veszítő társulat egyértelműen folytatná diadalmenetét, ezúttal viszont emberükre akadhatnak, mivel ne legyen kétségünk afelől, ha a harcos hazaiak túltették magukat a már kivesézett ballépésen, akár fel is tartóztatják a jelenlegi listavezetőt. Összességében kellő nyugalomban elmondható, hogy kisebbfajta jóstehetségre volna szükség az esélyesebbnek tűnő gárda megjelöléséhez, kis dolgok határozhatják meg, hogy ki lehet majd boldogabb a vélhetően parázs szegmenseket tartogató harc végén. Ősszel: Mátraverebély-Kisterenye 4-2.

Bodon FC (3.)-Varsány (2.)

Helyszín: Pétervására.

A hétvége másik kiemelkedő összecsapásán az egyaránt dobogón állomásozó, egyben idegenbeli fontos sikerekkel melegítő gárdák vívhatnak egy igen csak komolynak kinéző csörtét, ebben a párosításban is a sötétben tapogatózunk előzetes latolgatásunk során, megtippelhetetlen kilencven perccel állunk szemben. Az nyilvánvaló, hogy kiemelt jelentőséggel bíró találkozónak veselkedhetnek neki a mezőny meghatározó tagjaiként aposztrofálható felek, illetve azt is határozottan kimondhatjuk, hogy mindkét oldal számára csak a győzelem az elfogadható, egy döntetlennel semmire sem mennének a résztvevők, hiszen az aranyéremmel kacérkodó varsányiak az éllovastól nem szeretnének még inkább leszakadni, a dobogóra hajtó Bodon-brancs pedig minél előkelőbb dobogós pozíciót elérve köszönne el a most futó szezontól. Még inkább csavart kölcsönöz ennek az erőfelmérőnek az a tény, miszerint, ha a házigazdák nyernek, felzárkóznak mostani vetélytársuk nyakára, látható tehát, nem túloztunk, amikor úgy vélekedtünk, hatványozottan fontos birkózás elébe néznek a csapatok, de hogy ki örömködhet majd a hármassípszó hallatán, az még egyelőre nagy talány, nüanszok dönthetik el ezt derbit! Ősszel: Varsány-Bodon FC 4-0.

Ságújfalu (8.)-Kazár (7.)

Küzdelmes, kiegyenlített birkózásnak ígérkező viaskodásban képviseltethetik magukat a tabellán szomszédként elhelyezkedő alakulatok, a szeszélyes jelzővel mindenfajta túlzás nélkül illethető, mind pozitív, mind negatív értelemben véve bármire képes legénységek most egymás ellenében folytathatják a pontok gyűjtögetését. A két mérkőzés óta veretlen, legutóbb remiző ságújfalusiakkal ellentétben a látogatók csüggedten, fontos pontokat veszítve zárták az előző kört, így az aktuális lelkiállapotok terén valamivel a vendéglátók állhatnak jobban, azt viszont még nem tudhatjuk, ebből mi látszódhat majd meg a játéktéren, talán az valószínűsíthető, hogy a nyolcgólos remivel lezajló odavágóhoz hasonlóan, ezúttal sem a védelmeké lesz majd a főszerep a nyílt sisakosnak tűnő találkozón, azt viszont, hogy ki jöhet majd ki jobban az adok-kapok meccsből, perpillanat komoly fejtörést okozna meghatározni, a saját pályájuk által kölcsönzött erő által még inkább feltüzelt házigazdák nem ismernének pardont odahaza, a kazáriakat azonban idegenben sem kell félteni, minden adott lehet tehát ahhoz, hogy egy késhegyekre menő csatározásban mérjék össze tudásukat a masszív középcsapatként vitézkedő együttesek. Ősszel: Kazár-Ságújfalu 4-4.

Buják (15.)-Jobbágyi (10.)

A csüggedt, alaposan megtépázott önbizalommal rendelkező csapatok ezúttal éppen egymással szemben mozdulhatnak el a szakadék mélyéről, mindkét oldal joggal várhatja "most vagy soha" csatakiáltással a kezdősípszót, hiszen egy darabig nem igazán lehet jobb alkalmuk arra, hogy végre ismét sikerélményben legyen részük. Egyelőre nagy rejtély a jobbágyiak tavaszi mélyrepülése, maradjunk annyiban, több lenne a csak szenvedő társaságban, valamiért azonban rendre lehajtott fejekkel kénytelenek elhagyni a pályát, a második félévben még pusztán egy sikernél tart a rendkívül gyenge szériát futó brigád. Hasonló szereplési mutatót birtokolnak a létszámgondjaikat kiküszöbölő hazaiak is, akik vélhetően érzik, hogy ezúttal lehet keresnivalójuk, ezt kihasználva pedig mindent beleadva tanítanák móresre ellenfelüket, ami valljuk be, a mostanában látott végkifejletek alapján nem is tűnik ördögtől való elképzelésnek... A párbaj kérdése, hogy képesek lesznek-e legjobb arcukat bemutatni a vendégek, ha nem, akkor ismét megégethetik magukat, ellenkező esetben viszont akár még az is előfordulhat, hogy végre megtörik a jeget, ehhez azonban a hasonló ambíciókat dédelgető riválisuknak szintén lesz egy-két határozott szavuk, kiegyenlített mérkőzésre van kilátás. Ősszel: Jobbágyi-Buják 8-1.

Szabadnap: Lucfalva.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.