A Tar lett a megyei harmadosztály abszolút bajnoka

A keleti régióban aranyérmet szerző csapat mindkét riválisát legyőzve hódította el az összesített elsőséget.
 
 

A Tar lett a megyei harmadosztály abszolút bajnoka

A keleti régióban aranyérmet szerző csapat mindkét riválisát legyőzve hódította el az összesített elsőséget.
 
 
 
 
 

A Tar lett a megyei harmadosztály abszolút bajnoka

A keleti régióban aranyérmet szerző csapat mindkét riválisát legyőzve hódította el az összesített elsőséget.

Az előző évhez hasonlóan, múlt hét vasárnap ismét Nógrádsipek adott otthont a Megyei III. osztályú Bajnokok Torjának. A keleti régióban révbe érő Tar, a középső csoportban befutó Szent Imre DSE, illetve a nyugati divízióban örvendő Keszeg részvételével megrendezésre kerülő eseményt végül éppen az imént ismertetett sorrendben zárták a résztvevők, a Tar mindkét riválisát elintézte, míg a Szent Imre DSE a keszegiekkel szemben vigasztalódhatott. A remek szervezés mellett lezajló torna ezúttal is maximálisan elérte célját, jó hangulatú mérkőzéseken mérettethették meg magukat a csapatok. Az alábbiakban az edzők és a főszervező véleménye mellett a találkozók jegyzőkönyveit és a díjkiosztóról készült fotókat is szemügyre vehetik az érdeklődők.

Tóth József, a Tar edzője: - A Szent Imre DSE elleni mérkőzésen végig mi domináltunk, sokkal többet birtokoltuk a labdát, de az ellenfél is vezettet néhány veszélyes kontrát. Összességében, jobbak voltunk és ez az eredményben is igazolódott. A Keszeg elleni meccsen is rengeteget volt nálunk a labda, nem bírtak mit kezdeni a gyors, rövid passzos játékunkkal, gyönyörű gólokkal és meggyőző teljesítménnyel győztünk. Nagyon jól éreztük magunkat a tornán, nagyon jó volt a szervezés, a pálya talaja, és az egész környék, amit ezúton köszönünk a szervezőknek és a házigazdáknak. Nagyon korrekt volt a játékvezetés és a csapatok is sportszerűek voltak, úgy érzem, mindent összevetve, megérdemelten nyertük meg ezt a gálát, ráadásul tőlünk lett a legjobb játékos Nagy István személyében, nagyon boldogok vagyunk.

Tolnai Szabolcs, a Szent Imre DSE edzője: - A Keszeg ellen taktikus, fegyelmezett játékkal sikerült megszerezni a győzelmet, egy jó hangulatú, sportszerű meccsen. A fiatalabbakból álló tari csapat ellen nyílt, változatos mérkőzést játszottunk, de kimaradtak a helyzetek. Null-egyről még sikerült egyenlíteni, de a második találatra nem tudtunk góllal válaszolni. Különösebb elvárás nélkül léphettünk pályára ezen a tornán. Két alapemberünk hiányzott és a második találkozón, egy meccsel a lábainkban, a még pihent ellenfél várt minket. Mindezek ellenére, sikeresnek ítélem csapatunk szereplését. Gratulálok és további sok sikert kívánok a résztvevő csapatoknak. Köszönet a szövetségnek és a házigazdáknak a szervezésért, egyben a sikeres lebonyolításért.

Rojkovics László, a Keszeg játékos-edzője: - A Szent Imre DSE elleni mérkőzés ki-ki meccs volt. A találkozón négy helyzetünk volt, amelyeket nem tudtunk értékesíteni, így már csak a gratuláció maradt a végére. A Tar csapata elleni mérkőzésre sem erő, sem motiváció nem maradt. Az ellenfél jó játékerőt képvisel, rendkívül sportszerű, szimpatikus csapat. Sok sikert kívánok nekik a magasabb osztályban. Köszönjük a szervezőknek a magas színvonalú szervezést, a játékvezetőknek a munkát, a megjelent csapatoknak a játékot. Sajnos nem teljes csapattal érkeztünk ezért a korábbi terveknek megfelelően, minden megjelent játékosnak elegendő játéklehetőséget biztosítottunk. Ezt mindenki megérdemelte egyébként is. Gratulálok ellenfeleinknek a saját bajnokságuk megnyeréséért.

Balázs Ferenc, főszervező: - Jól sikerült, színvonalas tornán vagyunk túl, ahol megérdemelt volt a Tar győzelme, a legjobb csapat nyert. Természetesen, egy ebéd keretein belül vendégül láttuk a megjelent együttesek tagjait, illetve az érmet szerző egyesületek által megjelenteket, mivel ezen a napon egyúttal lebonyolítottuk a három csoportban dobogón záró csapatok részére a hivatalos éremátadást, átvehették a különféle jutalmakat az érintett klubok képviselői.

Fotógaléria az eseményt követő díjkiosztóról:

Megyei III. osztályú Bajnokok Tornája, Nógrádsipek:

Szent Imre DSE-Keszeg 1-0 (1-0)

Vezette: Gecse (Holecska, Szakal)

Szent Imre DSE: Oláh R. - Oszlik, Riczi E., Lőrik, Bilák Róbert - Mahót (Széles, 59.), Molnár J., Mészáros (Bilák Roland, 40.), Hegedűs (Antal R., 31.) - Szenográdi, Kovács Á. Edző: Tolnai Szabolcs.

Keszeg: Gyarmati - Bach, Durucz, Rudolf J., Bogdán - Miklián, Szentkirályi, Burai, Papp (Terman, 31.) - Lestyán Balázs, Rojkovics (Lestyán Bence, 50.). Játékos-edző: Rojkovics László.

Gól: Kovács Á. (23.)


Tar-Szent Imre DSE 2-1 (1-0)

Vezette: Nagy B. (Gecse, Holecska)

Tar: Bózsár - Szabó I., Nagy Z., Holtner, Göröcs T. - Szőke Á., Göröcs P., Kovács T., Nagy I. - Szőke V., Figura. Edző: Tóth József.

Szent Imre DSE: Oláh R. - Oszlik, Riczi E., Lőrik, Bilák Róbert - Mahót (Biklák Roland, 54.), Molnár J., Hegedűs (Mészáros, 28.), Antal R. - Szenográdi, Kovács Á. Edző: Tolnai Szabolcs.

Gól: Nagy Z. (24.), Szőke Á. (38.), ill. Lőrik (33.)


Keszeg-Tar 0-3 (0-2)

Vezette: Szakal (Nagy B., Holecska)

Keszeg: Gyarmati - Bach, Durucz, Rudolf J. (Lestyán Balázs, 31.), Terman - Miklián, Szentkirályi, Burai, Papp - Lestyán Bence (Bogdán, 37.), Rojkovics. Játékos-edző: Rojkovics László.

Tar: Bózsár (Bangó K., 44.) - Szabó I., Nagy Z., Holtner, Göröcs T. - Szőke Á., Göröcs P. (Ravasz, 29.), Kovács T., Nagy I. - Szőke V. (Nagy A., 17.), Figura. Edző: Tóth József.

Gól: Nagy I. (13., 44.), Nagy A. (30.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.