Élő közvetítés a BSE-Tiszakécske visszavágóról

Kövesse online az NB III-as osztályozó párharc második felvonását.
 
 

Élő közvetítés a BSE-Tiszakécske visszavágóról

Kövesse online az NB III-as osztályozó párharc második felvonását.
 
 
 
 
 

Élő közvetítés a BSE-Tiszakécske visszavágóról

Kövesse online az NB III-as osztályozó párharc második felvonását.

Vége. Egy-nullra nyert a Tiszakécske, így kettő-nullás összesítéssel abszolválták az NB III-ba kerülésért megvívott osztályozós párbajt.

Nem sok van már hátra. Ezen a napon semmi sem jött össze a hazaiaknak, egy súlyos egyéni hiba pecsételte meg a 'gyarmatiak sorsát.

Magost helyére pedig Klinger jött be.

Székely-Káli csere a vendégeknél a 83. percben.

Benkót Csurka váltja a 79. percben.

A 76. percben egy, a kapu elé belőtt labda suhant el minden 'gyarmati előtt.

Szabó László kapott sárgát, mert megakadályozta, hogy előnyös akciót vezessen a BSE.

Vladul helyére Szabó Dávid érkezik a 70. percben.

Csak ismételni tudjuk önmagunkat. Mindkét csapatnak a harmadosztályban lenne a helye. Jó színvonalú, NB III-as szintű meccset játszanak a felek.

Ez nem Mboussi mérkőzése... A korábban nagy hibát vétő légiós ismét komoly helyzetben fejelt csúnyán mellé.

Kettős cserét hajt végre Kis Károly, Molnár Erik és Tóth Benjamin jön be, Bódis, illetve Langó ment le.

A 65. percben Mboussi lőtt sokkal mellé tiszta helyzetből egy szögletet követően.

A találkozó kétharmadánál Földi hárította elképesztő bravúrral Vladul közeli próbálkozását.

Sajnos Nyilas Elek nagyon összerakta a vendégeket. Közben Földi védett egy közeli fejest az 57. percben.

54. perc: meddő fölényben adogat a BSE.

A 49. percben Oláh püfölte jócskán fölé a lasztit egy szögletet követően.

Egyik mester sem változtatott.

Következhet a második 45 perc. Itt már leginkább csak a BSE becsülete forog kockán, kisebbfajta csodára volna szükség a továbbjutáshoz.

Jól játszanak a házigazdák, éppen emiatt roppant bosszantó, hogy egy kisiskolás hiba következtében igen csak nehéz szituációba kerültek.

Véget ért az első játékrész.

A mezőnyben birkózik a két oldal, pár perc és vége az első félidőnek.

Másodszor veszélyeztettek a vendégek: 13 méterről lőttek 1 méterrel a bal oldali kapufa mellé.

A 36. percben Langó tüzelt fél méterrel fölé 17-ről.

Az elmúlt időszakban nem történt semmi. Sportszerű küzdelem jellemzi a látottakat. A 34. minutumban járunk.

Határozottan nyomnak a hazaiak, míg a másik oldal masszívan védekezik. Lepergett az első 25 perc.

Belecan eszméletlen bravúrral hárította Bódis közeli löketét a 23. percben.

Elment húsz perc. Kár a beszedett gólért...

Hiába volt többet a labda a 'gyarmatiaknál és mentek előre, egy csúnya hiba hátul elég volt a látogatóknak ahhoz, hogy igen hamar betaláljanak.

14. perc: a semmiből vezetnek a vendégek... Egy csúnya védelmi megingást könyörtelenül kihasznált a 'kécskei támadó, Székely, és 12 méterről a kapuba helyezett.

13. perc: hatalmas helyzetet hagyott ki a BSE: Langó centikkel csúsztatott a felső léc fölé.

A 12. percben Szalánszki lőtt két méterrel a jobb oldali kapufa mellé 18-ról.

A Bács-Kiskun megyeieknél is feljegyezhettünk egy lest.

Egy bedobást követően Belecan ölelte a mellkasához magabiztosan a labdát.

A 7. percben ismét Bonivárt futott lesre.

Egyelőre nem történt komoly helyzet. Felváltva próbálkoznak a felek.

A második percben Bonivárt volt lesen.

Veszélytelen a beívelés.

Rögtön szögletet rúghatnak a látogatók.

Megkezdődött a második menet.

A találkozó kezdőrúgását Benkő László, az Omega frontembere végzi el.

Hamarosan útjára indul a labda, a tét nem kicsi, nevezetesen, hogy az STC Salgótarján után lesz-e újabb NB III-as csapata Nógrád megyének.

A hangulatra nem lehet panasz. A hazai szimpatizánsok remek hangulatot teremtenek. A vendégeket mintegy 150-en kísérhették el a messzi távolból.

A két együttes labdarúgói már kijöttek a játékoskijáróból.

Még jó negyedóra a kezdősípszóig, de az ülőhelyek gyakorlatilag már most megteltek, a tömeg pedig csak jön...

Szépen gyűlik a tömeg, már most rengeteg az érdeklődő, telnek a lelátók...

Már melegítenek a csapatok.

Így áll fel a a Tiszakécske: Belecan - Oláh M., Benkó, Csáki, Kocsis - Márkó, Juhász, Polyák, Kocsis - Szabó L., Székely. Cserék: Ladányi, István L., Bartucz, Káli, Sztehlik, Szabó D., Csurka.

Megvannak a kezdők! A BSE összeállítása: Földi - Illés T., Ficzere, Mboussi, Szandai - Szalánszki, Bonivárt, Popovics - Bódis, Magos Langó. Cserék: Kőhalmi, Mátyás P., Gaál, Molnár E., Klinger, Tóth B., Fülöp A.

A csatát megelőzően mind a BSE-t irányító Kis Károlyt, mind pedig a másik oldalt vezető Nyilas Eleket megszólaltattuk, ide kattintva érhetőek el a szakmai igazgatók előzetes gondolatai.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy hatalmas érdeklődés övezi a Kövi Pál Sportközpontban sorra kerülő meccset, péntek este pedig az is eldőlt, hogy akár 2500-an is megtekinthetik meg a helyszínen a mérkőzést. Részletek ide kattintva.

A komoly téttel rendelkező összecsapáson Nagy Róbert fújja majd a sípot, segítője Varga Zsolt és Berényi Ákos lesz, míg Kátai Gábor tartalék bíróként felügyeli majd a rendet a kispadok között.

Mint ismert, a Bács-Kiskun megyei bajnok egy-nullás előnyt birtokolva készülhet az újabb menetre, Nyilas Elek csapata várhatja tehát kedvező pozícióból a soros találkozót.

Köszöntjük az olvasókat! A múlt hétvégén lejátszott odavágóhoz hasonlóan, a most szombaton tizenhét órási kezdéssel esedékes BSE-Tiszakécske NB III-as osztályozó párharc második mérkőzését is percről-percre következik majd a velünk tartók.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.