Kiemelkedő nézőszám mellett maradt alul a Tiszakécskével szemben a BSE

A masszív játékerőt képviselő Bács-Kiskun megyeiek kettő-nullás összesítéssel kerekedtek felül a nógrádi csapaton.
 
 

Kiemelkedő nézőszám mellett maradt alul a Tiszakécskével szemben a BSE

A masszív játékerőt képviselő Bács-Kiskun megyeiek kettő-nullás összesítéssel kerekedtek felül a nógrádi csapaton.
 
 
 
 
 

Kiemelkedő nézőszám mellett maradt alul a Tiszakécskével szemben a BSE

A masszív játékerőt képviselő Bács-Kiskun megyeiek kettő-nullás összesítéssel kerekedtek felül a nógrádi csapaton.

Mint arról élő szöveges közvetítésünkben már beszámoltunk, szombaton került sor az NB III-ba jutásért megvívandó BSE-Tiszakécske párharc második felvonására, mely mérkőzés keretein belül az ellenfelét a Kövi Pál Sportközpont fogadó hazaiak egy-nullás hátrányban vághattak neki a kezdősípszónak.

Külön megemlítendő, hogy igazi focihangulatban, igen komoly nézősereg, a hivatalos adatok szerint 2127 érdeklődő előtt küzdhettek meg egymással a korábban saját bajnokságukban aranyéremig menetelő együttesek.

Bár a 'gyarmatiak indították jobban a meccset, Langó fejese után kis híján előnybe is kerültek, mégsem ők, hanem egy csúnya védelmi bakit könyörtelenül kihasználó látogatók szerezték meg a vezetést, miután Székely könyörtelenül vágta a gólvonalon túlra a váratlanul elé kerülő lasztit.

Itt már érezhető volt, hogy hatalmas lépést tett az üdvösség felé Nyilas Elek gárdája, a sejtések pedig be is igazolódtak, ugyan itt is-ott is jegyezhettünk még fel kisebb-nagyobb lehetőségeket, mind Földi, mind pedig Belecan jól tette a dolgát, így már nem rezdültek meg a hálók, az ezúttal is egy-nullra nyerni tudó 'kécskeiek kettő-nullás összesítéssel kvalifikálták magukat a harmadik vonal következő idénybeli mezőnyébe.

Mestermérleg:

Kis Károly: - Korán ledolgozhattuk volna hátrányunkat, hiszen a mérkőzés első szakaszában kihagytunk egy óriási helyzetet. Ezt követően rögtön gólt kaptunk egy hatalmas hibából, ami meghatározta az egész összecsapás menetét. A későbbiekben is voltak lehetőségeink, rögzített helyzetekből, illetve egy-két veszélyes támadást is tudtunk vezetni, jobban játszottunk, mint az első meccsen. Ennek ellenére, a bekapott találat után nem tudtuk izgalmassá tenni a továbbjutás kérdését. Nagyszerű közönségünk volt, büszke vagyok arra, hogy egy év munkája által, egyrészt, megnyertük a bajnokságot, másrészt, a kupát, harmadrészt pedig, hogy a mai magyar futballban ennyi embert vonzani egy találkozóra, úgy érzem, nagyon nagy dolog, egyben szeretném is megköszönni a nagyszerű buzdítást, és hogy attól függetlenül is elismerték a csapatot, hogy nem tudtuk kivívni a mérkőzésen a feljutást.

Nyilas Elek: - Természetesen, nagyon örülünk annak, hogy a jövőben NB-s csapatot képviselhetünk Bács megyében, hiszen ezért dolgoztunk egész évben. Ellenben, sportszerűségből van bennem egy kis sajnálat is, mert Kis Karcsi barátom és csapata is minden szempontból megérdemelné a harmadosztályt, szakmailag, infrastrukturálisan, ami kell a futballhoz, minden NB III-as szintű Balassagyarmaton. Ezért van bennem kettős érzés, mert ők is jogosultak lennének a harmadik vonalbeli szereplésre, és remélem, azok is lesznek! Magáról a mérkőzésről annyit, hogy részünkről nem volt szép a játék, de céltudatos és eredményes!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Osztályozó az NB III-ba jutásért, 2. mérkőzés:

Balassagyarmati VSE-Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 0-1 (0-0)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 2127 néző. Vezette: Nagy R. (Varga Zs., Berényi Á.)

Balassagyarmati VSE: Földi - Illés T., Ficzere, Mboussi, Szandai - Szalánszki, Bonivárt, Popovics - Bódis (Tóth B., 67.), Magos (Klinger, 84.), Langó (Molnár E., 67.). Szakmai igazgató: Kis Károly.

Duna Aszfalt Tiszakécske VSE: Belecan - Oláh M., Benkó (Csurka, 78.), Csáki, Kocsis - Márkó, Juhász, Polyák, Vladul (Szabó D., 75.) - Szabó L., Székely (Káli, 84.). Szakmai igazgató: Nyilas Elek.

Sárga lap: Szabó L.

Gól: Székely (14.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.