A Nőtincs és a Kisterenye lett az abszolút bajnok a megyei másodosztályban

A felnőtteknél a nyugati, míg az U19-eseknél a keleti aranyérmes kaparintotta meg az összetett elsőséget.
 
 

A Nőtincs és a Kisterenye lett az abszolút bajnok a megyei másodosztályban

A felnőtteknél a nyugati, míg az U19-eseknél a keleti aranyérmes kaparintotta meg az összetett elsőséget.
 
 
 
 
 

A Nőtincs és a Kisterenye lett az abszolút bajnok a megyei másodosztályban

A felnőtteknél a nyugati, míg az U19-eseknél a keleti aranyérmes kaparintotta meg az összetett elsőséget.

Az elmúlt hétvégén Szécsényben kerültek megrendezésre a megyei másodosztályú pontvadászatok abszolút fináléi, a felnőtteknél a Nőtincs a Mátraverebéllyel csapott össze, míg az U19-eseknél a Kisterenye a Rétsággal nézhetett farkasszemet.

A fiataloknál komoly izgalmat követően dőlt el, hogy melyik gárda kaparinthatja meg az összesített elsőséget, végól tizenegyesrúgások után a keletről érkező együttes örülhetett. A "nagyoknál" már jóval simább mérkőzést jegyezhettünk fel, a nyugati bajnok könnyed sikert aratva intézte el riválisát. Nézzük meg a találkozók részleteit és az edzők véleményeit!

Megyei II. osztályú Bajnoki Döntő, felnőtt:

Nőtincs-Mátraverebély 3-0 (2-0)

Helyszín: Szécsény, 200 néző. Vezette: Chikán (Varga G., Percze)

Nőtincs: Kiss D. - Makkai, Kurali, Schwarcz, Keresztes - Kiss M. (Kucsera Dávid, 75.), Kucsera Domonkos, Dancsó - Szunter (Sirkó, 88.), Hugyecz (Matyóka, 83.), Molnár M. Játékos-edző: Schwarcz Zoltán.

Mátraverebély: Balázs T. - Kovács Zs. (Verebélyi L., 46.), Bohács, Petre, Szeberényi Zs. - Verebélyi B., Pál-Balázs T., Orosz (Csépány, 85.), Szeberényi M. - Balázs Á. (Dorozsin, 73.), Bolyki. Vezetőedző: Kaspár Zsolt.

Sárga lap: Schwarcz, ill. Szeberényi Zs., Bolyki

Gól: Molnár M. (29.), Hugyecz (43., 65.)

Schwarcz Zoltán: - Az előzeteshez képest, a vártnál könnyebb volt a mérkőzés, bár az előző napi évzárónk kicsit megviselte a csapatot. Ugyan négy hiányzóra számítottam, végül ez a szám csak kettő lett, Kovács Kristóf és Nagy Bence, mert Dancsó Viktor el tudta vállalni a játékot, és egy szomorú esetből kifolyólag Molnár Mátyás is, ő és a családja külföldre tartva karambolozott, összetörték az autójukat, a szülei kórházba kerültek kivizsgálásra, de ő el tudott jönni a meccsre. Utólag nagyon köszönjük ezt neki, mert ő rúgta az első gólt, de a másodiknak is tevékeny részese volt. Sokkal nehezebb lett volna a mérkőzés az említett két ember nélkül, így viszont érzésem szerint nagyon sima volt a találkozó, rúgtunk három gólt, négy kapufát, volt még elég sok helyzetünk is, míg az ellenfélnek igazából egyetlen ziccere volt, három-nullnál. Örülök, hogy a berceli meccs után még egy ilyen fontos győzelmet tudtunk aratni, mert itt nem csak a saját presztízsünk volt a kérdés, hanem a nyugati csoporté is. Remekül tudtuk zárni a szezont és méltóképpen képviseltek a mi régiónkat. Azt hiszem, csak a szokásost tudom mondani, megint jól játszott az egész csapat, sehol nem volt gyenge pontunk. Az ismét remekül teljesítő Szunter Csaba is végre megkapta méltó jutalmát, ő lett a döntő legjobbja. Köszönöm mindenkinek az egész évi munkát, a csapaton belül és annak környékén. Én ezzel a mérkőzéssel befejeztem itteni pályafutásomat, Vácon is edzősködöm gyerekekkel, nem volt hétvégém, de úgy gondolom, nyolc éve jöttem Nőtincsre, ahol aztán egy megye kettes aranyéremmel kezdtünk, majd hat esztendőn át tartó megye egyes tagságot követően most újra egy aranyéremmel tudok búcsúzni, így kerek a történet, csak köszönettel tartozom mindenkinek!

Kaspár Zsolt: - Egy nagyon jó csapattól szenvedtünk vereséget, mi mélyen a tudásunk alatt játszottunk! Nem tudtak felpörögni a játékosok, nem ment a passz, és sajnos azt sem tudjuk, hogy milyen képességű a nőtincsi kapus... Nagyon szépen köszönöm a szurkolóinknak, hogy ennyien elkísértek minket, reméljük, jó szokásukat a jövőben is megtartják!

Megyei II. osztályú Bajnoki Döntő, U19:

Kisterenye-Rétság 2-2 (2-1), büntetőkkel: 4-3

Helyszín: Szécsény, 150 néző. Vezette: Gecse (Lukács L., Pál A.)

Kisterenye: Berki D. - Zabari I., Kovács M., Zosa K. (Erdei, 53.), Losó (Szomora, 69.) - Bangó Z. (Lesziák, 88.), Oláh D., Budai K., Oláh K. - Zosa Sz. (Szkiba, 55.), Budai L. Edző: Berki Aladár.

Rétság: Laczkovszki - Homolya A., Havay, Machács (Garai, 21.), Benkocs - Benkő R., Veres, Szabados (Farkas, 58.), Homolya E. - Nógrádi, Benkő T. Edző: Szabó Endre.

Sárga lap: Zosa Sz., Bangó Z., Losó

Gól: Budai L. (32., 44.), ill. Benkő T. (19.), Homolya A. (65.)

Berki Aladár: - Szerintem az első félidőben mi voltunk a jobbak, ekkor azt hittem, nagyon sima lesz a mérkőzés. Ennek ellenére, a második játékrészben csak két momentumunk volt, a többi mind a Rétságé volt, nagy szerencsénk volt, hogy nem kaptunk ki, teljesen beszorultunk, a szünet után sokkal jobbak voltak, az ő állományukat is képzett futballisták alkotják, ahogy a miénket, gratulálok nekik és további sok sikert kívánok. Messze a kapusunk volt a mezőny legjobbja, nagyon sok bravúrja volt, két tizenegyest is kifogott, amik nem is voltak rosszul rúgva. Győzelmünket szeretném azoknak a kisterenyei szurkolóknak felajánlani, akik eljöttek megnézni minket, nagyon sokan voltak, köszönjük nekik!

Szabó Endre: - Kritikán aluli volt a játékvezetői tevékenység. Ilyen elfogult bíráskodással már rég találkoztam. Véleményünk szerint egy ilyen mérkőzésre illene a megyei elitből választani játékvezetőt. Vagy ha ez az elit, akkor nagyon nagy bajban van a játékvezetés a megyében. Ez az egyik fő ok, hogy elkopnak az utánpótlás szintű labdarúgók a környezetünkből. Végig éreztük, hogy itt diadalt nem arathattunk. Külön szeretném, megköszöni azoknak a független szurkolóknak, nézőknek, akik a mérkőzés után magukhoz hívták csapatomat, megtapsoltak és biztatták a fiúkat egészen az öltözőig. Még egyszer köszönet érte, nagyon jól esett. A mérkőzés közben az is előfordult, hogy több, számunkra ismeretlen ember berohant a pályára. De beszéljünk a meccsről is, mielőtt kritika érne. A helyenként izgalmas találkozó elején megszereztük a vezetést. Ezt követően nem tudtuk belőni a következő lehetőségeinket vagy még az esélyt sem kaptuk meg rá. Az első félidő közepén zavar keletkezett, mert egy játékosom megsérült. Sajnos a kiesését nem sikerült zökkenőmentesen pótolni. Ellenfelünk meg tudta fordítani az eredményt a szünetig. A pihenő után minket ugyan bent felejtettek az öltözőben (mármint a játékvezetők, vajon mivel voltak elfoglalva?!). A későbbiekben az történt a pályán, amit mi elterveztünk. Sikerült kiegyenlítenünk, sőt sokkal közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk. Remélem, a mérkőzés összefoglalójából azok a jelenetek nem fognak kimaradni, amiket számon kérünk a játékvezetőn. Szerintem három tiszta büntető, amit elvett tőlünk. Az utolsót a meccs hajrájában. Ennyit nem lehet véletlenül tévedni, ez már pofátlanság. Ajánlom a kapu mögött levő játékosok reakcióját is megnézni, remélem, a felvételen ez is látszik. Sajnos játékosaim lelkileg nagyon összetörtek, amikor lefújták a mérkőzést. A történtek után nem is akartak büntetőket rúgni. Hát, az olyanra sikerült, mint ami várható volt. Gratulálunk ellenfelünknek, mert ez marad számunkra. Köszönöm a csapatomnak, akik ebben az évben sem találkoztak olyan csapattal, amely a rendes játékidőben le tudta volna győzni őket. Elnézést kérek mindenkitől, akikre ezt a sok keserűséget rázúdítottam. Azt kérem, vegyék figyelembe, hogy a fiúknak nekem kellett a szemébe nézni mérkőzés után. Sajnos addig a külső körülményekkel kell foglalkozni, amíg nincsenek meg az egyenlő feltételek. Többéves munkánkat egy felelőtlen, jellemtelen ember tönkretette. Már ezért illene eltiltani, amit művelt velünk. Ez a megyei igazgatóság teljesen alkalmatlan arra, hogy a rá bízott munkát becsülettel elvégezze. Én köszönöm a fiúknak többéves teljesítményüket és rettentő büszke vagyok rájuk. Akik a felnőtteknél folytatják, azoknak további sikeres pályafutást kívánok, akik maradnak nálam, azokkal újrakezdjük. Hajrá Rétság!

Fotógaléria

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.